Hogyan válik valaki hajléktalanná?

A Február Harmadika Munkacsoport szociális munkásai immár 10 éve térképezik fel február harmadikán a hazai hajléktalanokat. A nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés eredményei szerint napjainkban több mint 7000 ember él az utcán és a hajléktalanszállókon. A szakértők szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, a hajléktalanok száma a valóságban ennek többszörösére tehető.

A hajléktalanság hátterében általában nem kifejezetten egy ok, hanem összetett társadalmi problémák húzódnak meg.
A hajléktalanná válás egyéni okai között az esetek kétharmad részében a kapcsolati konfliktusok állnak: válás, élettársi kapcsolatok felbontása, szülőkkel való összeveszés, családból való kisemmizés, menekülés a családon belüli erőszak elől. Ehhez gyakran problémaként társul a függőséget kiváltó anyagok használata, a fizikális és mentális egészség romlása, valamint a bűnözés.
.
Sok esetben az állami intézetekből – állami nevelésből, pszichiátriai intézetből, kórházból, börtönből, szociális otthonból – kikerülőknek sem sikerül visszailleszkedni a társadalomba, így ők szintén a hajléktalanok számát növelik.
A jelenlegi gazdasági válságnak köszönhetően rohamosan növekszik a gazdasági okokból bekövetkező hajléktalanság aránya is, amelyek munkanélküliségre, eladósodásra, illetve tartós szegénységre, vagy a lakáshoz jutás nehézségeire vezethetőek vissza.

A hajléktalanság mára már nem csak a fővárosi jelenség, mi több, a fedél nélkül élők többsége vidéken él. A legutóbbi február harmadiki felmérés szerint minden városban növekedett a hajléktalanok száma, több nagy megyeszékhelyen, például Debrecenben, Pécsett, Szolnokon többen alszanak a közterületeken, mint ahányan a szállókban.
A felmérések eredményei alapján a hajléktan emberek átlagos életkora 38-44 év között mozog, meghatározó részük férfi, azonban a nők aránya az elmúlt 10 év alatt fokozatosan 10-12%-ról 20-25%-ra nőtt. Emellett az is kiderült a megkérdezésekből, hogy a hajléktalan férfiak egyötöde, a nőknek pedig zöme élettársi vagy házastársi kapcsolatban él.
Végzettségüket tekintve a hajlék nélkül élők nem maradnak le az átlagnépességtől, zömük szaktudása azonban elavult. A fiatalok iskolázottsági mutatói sajnos az átlagnál rosszabbak, közel 50% a 8 általánost végzettek aránya és 8-10%-uk nem fejezte be az általános iskolát. A fiatalok nem csak aluliskolázottak, de sokan közöttük kényszerszakmával rendelkeznek és soha nem is dolgoztak szakmájukban, vagy nem akarnak többé ott dolgozni.
A hajléktalanok 27%-a dolgozik rendszeresen, s viszonylag elenyésző azok aránya (9%), akiknek nincs munkájuk és ezen képesek lennének, de nem szeretnének változtatni.

A hajléktalanság bekövetkezésében központi tényező a lakástalanság, amely alapvetően a társadalom elszegényedésének egyenes következménye. A rendszerváltás óta lezajlott lakásprivatizáció következtében megszűntek az „olcsó” állami és önkormányzati bérlakások, albérletek, munkásszállók. Mivel napjainkban csak piaci áron lehet lakáshoz jutni, sokan nem rendelkeznek kellő jövedelemmel, hogy megfelelő és megfizethető lakásban éljenek.
.
A központi költségvetés hiánya jelentősen emelkedett az elmúlt években, amely a hajléktalanokat hátrányosan érintő intézkedéseket vont maga után. A kormány a GDP 1,2-1,5%-át költi lakástámogatásokra, illetve lakásügyi kiadásokra, ez az arány azonban a többi EU-tagországban 1,5-2,0% között mozog. Fontos kiemelni, hogy hazánkban alapvetően a lakástulajdonhoz való jutást támogatják, s a többi országgal szemben nem vesznek figyelembe sem szociális, sem jövedelmi szempontokat.
.
Bíztató jelnek számít, hogy az elmúlt időszakban egy olyan szemléletváltás vette kezdetét, amely a hajléktalanságot már nem kilátástalan helyzetként kezeli, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még van lehetséges kiút, visszaút a hajlékkal rendelkezők társadalmába. Elindultak olyan lakhatási programok, amelyek túlmutatnak az eddigi intézményközpontú hajléktalansegítésen. Korábban mind a finanszírozás, mind pedig a szabályozás arra összpontosult, hogy olyan intézmények jöjjenek létre, ahol a hajlék nélküli emberek ideiglenesen lakhatnak, alhatnak. Az utcán élő és ott is maradó emberek számára különböző szociális segítő szolgáltatások alakultak ki. A támogatott lakhatási programok a hosszú távú visszailleszkedés lehetőségét nyújtják, jelentősen átformálva mind a szociális szakemberek, mind pedig a hajléktalan emberek motivációit, reményeit.
Megváltozott a hajléktalan emberek munkaerő-piaci reintegrációjára irányuló erőfeszítések mozgástere is, érdemi erőfeszítések kezdődtek a munkaerőpiacról kikerült emberek minél hamarabbi aktivizálására és visszajuttatására a munka világába.